Fennállása eddigi legerősebb évén van túl a sátoraljaújhelyi dohánygyárat tulajdonló Continental Dohányipari Zrt. A társaság árbevétele 56,4 milliárd, míg adózott eredménye 6,4 milliárd forintot tett ki a 2021-es üzleti évben – előbbi 20, utóbbi 7 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest. A Continental az értékesítési mutatókat tekintve szintén kiemelkedő időszakon van túl, ugyanis mind a cigaretta-, mind a szivarkaeladásokat növelni tudta az elmúlt évben.
Pénzügyi- és értékesítési eredmények
Közzétette a 2021-es üzleti évre vonatkozó pénzügyi beszámolóit Sátoraljaújhely egyik legnagyobb munkaadója, a több mint 500 munkavállalót foglalkoztató Continental Dohányipari Zrt. Az eredmények alapján a társaság árbevétele a 2020. évi 47 milliárd forintról, mintegy 20 százalékot emelkedve, 56,4 milliárd forintra nőtt 2021-ben, míg az adózott eredmény 6,4 milliárd forintot tett ki, amely 7 százalékos növekedést jelent a 2020. évi 5,9 milliárd forinthoz képest.
A társaság emellett az értékesítés területén is eredményes évet zárt, a cigaretta- és a forgalom motorjának tekinthető szivarkaeladások egyaránt növekedtek 2021-ben. Ugyan a fogyasztási dohányból – a fogyasztásidohány-piac általánosságban is megfigyelhető zsugorodásával szinkronban – kevesebbet értékesítettek, mint 2020-ban, ez egyrészt a termékcsoport adótartalmának a cigarettához képest nagyobb mértékű emelkedésére, másrészt az újgenerációs dohánytermékek térnyerésére vezethető vissza. A nemzetközi jelenlétét is tovább erősítette a társaság 2021-ben – szivarkái révén többek között a dél-amerikai piacon, Chilében is megjelent.
A 2021-es év mérföldkövei
A tavalyi évet számos jelentős mérföldkő szegélyezte. 2021 elején a Continental egy közel 10 milliárd forint értékű beruházás megvalósítását kezdte meg, amelynek mentén a sátoraljaújhelyi dohánygyárban többek között egy modern géppark – köztük egy lézerperforációs gyártógép, illetve különböző laboreszközök – kialakítására került sor. A beruházás fő eleme egy 3 szintes üzemcsarnok, amely elősegíti a dohányvágat-előállítási kapacitás mintegy 25 százaléknyi mértékű növelését. Az üzemcsarnok kialakítása immár a befejezéséhez közeledik, az ünnepélyes átadásra a betelepített gépsor indulásával együtt a tervek szerint 2022 őszén kerülhet sor.
További jelentős mérföldkőnek tekinthető a dohánytermékek egységcsomagolásának 2022. év eleji bevezetésére való felkészülés. A szervezési és tervezési feladatokat is magában foglaló, komplex ellátásilánc-folyamatot sikeresen abszolválta a társaság.
A 2022-es év fókuszpontjai
Mindezen eredmények, illetve aktivitások megalapozzák a társaság jövőbeni terveinek megvalósítását. Ezen tervek szerint a Continental a folyamatban lévő beruházás befejezésén, az új üzemcsarnok átadásán túl további kapacitásnövelést kíván megvalósítani, emellett technológia-kölcsönzéssel is bővítené tevékenységét. Az exporttevékenység erősítése szintén célként jelenik meg, elsősorban ázsiai, azon belül is közel-keleti fókusszal. A társaság kiemelt hangsúlyt fektet továbbá a bizonytalan gazdasági helyzet által előidézett külső kihívások kezelésére.
Füzi Csaba, a Continental Dohányipari Zrt. vezérigazgatója elmondta, a jelenlegi, bizonytalan gazdasági-üzleti légkör számos kihívást támaszt a piac valamennyi szereplője számára, legyen szó az üzemanyag, illetve egyéb nyersanyagárak emelkedéséről vagy az ellátási láncok akadozásáról. Egy ilyen környezetben jelentősen felértékelődik a fundamentumok szerepe, emiatt különösen nagy teljesítmény, hogy a 2021-es év pénzügyi, illetve értékesítési szempontból is kimagaslónak bizonyult. Hozzátette, az elért eredmények meglátása szerint megfelelő táptalajt biztosítanak a társaság további fejlődése számára.