Befejezéséhez közeledik a több mint 130 éves sátoraljaújhelyi dohánygyár területén zajló, közel 10 milliárd forint értékű fejlesztés, amelyet 2021 elején kezdett meg a Continental Dohányipari Zrt. A beruházás keretében kialakításra kerülő üzemcsarnok készültsége immár meghaladja a 95 százalékot, egyúttal megkezdődött a modern géppark betelepítése is. A három szintes üzemcsarnok ünnepélyes átadására a betelepített gépsor indulásával együtt a tervek szerint 2022 szeptemberében kerülhet sor.
A Continental Dohányipari Zrt. által megvalósított beruházást a társaság megnövekedett dohányvágat-igénye tette szükségessé. A beruházás keretében egy három szintes, szintenként 1800-, összesen mintegy 5400 négyzetméter alapterületű, modern gépparkkal felszerelt üzemcsarnok került kialakításra. A csarnok a dohányvágat-előállítási kapacitás mintegy 25 százalékos növelése mellett a dohány-előkészítési folyamat korszerűsítését is lehetővé teszi, emellett a betelepítendő gépek révén a társaság versenyképességét is jelentősen növeli.
A dohányvágat-előállításról
A dohányvágat-előállítás a dohány-előkészítési folyamat egyik fontos szakasza, amelynek során a fermentált dohányt nedvesítik, pácolják, keverik, pihentetik, felvágják, leszárítják és illatosítják. Ezen folyamatok nyomán áll elő a dohánytermékekhez használható dohányvágat.
Míg a földszinten többek között a kiszolgáló helyiségek, a második szinten a dohány-előkészítő sor, a harmadik szinten pedig részben raktárhelyiség, részben technológiai tér kaptak helyet. Az üzemcsarnok készültsége immár eléri a 95 százalékot, a felső két szintet, azok elkészülését követően, a kivitelezés további részfolyamatait támogatandó ideiglenesen használatba is vette a társaság. Az üzemcsarnok generálkivitelezéséért a Weinberg ’93 Építő Kft. felelt.
A beruházás az üzemcsarnok kialakítása mellett az infrastruktúra fejlesztésére is kiterjed, amelynek során automatikus páratartalom- és hőmérséklet-szabályozási funkcióval is ellátták a csarnokot. A gépparkot tekintve többek között a dohány-előkészítő sor munkáját támogató ipari robot, lézerperforációs technológiával ellátott cigarettagyártó gép, szivarkagyártó- és spirálozó gépek, csomagológép-részegységek és egyéb modern laboratóriumi műszerek is beszerzésre kerültek, ezek nagy része az előkészítési sor kivételével már használatba is került.
Füzi Csaba, a Continental Dohányipari Zrt. vezérigazgatója elmondta, az új üzemcsarnok kialakítása vitathatatlanul mérföldkő a társaság, illetve a dohánygyár életében, amely jelentősen növeli mind a termelési kapacitást, mind a versenyképességet. Hozzátette, a megvalósítás immár célegyenesben van, az pedig különösen örömteli, hogy jelen állás szerint a szeptemberi átadást követően az üzemcsarnok azonnal teljes kihasználtság mellett kezdheti meg működését.