Kossuth-díjakat adott át a Continental Dohányipari Zrt. menedzsmentje azon munkatársai részére, akik az elmúlt egy év során kiemelkedő teljesítményükkel járultak hozzá a társaság növekedéséhez, működéséhez és eredményeihez. Az oklevéllel és pénzjutalommal járó elismeréseket Füzi Csaba vezérigazgató egy belső ünnepség keretében adta át a díjazottaknak december 20-án.
A társaság utolsó, füstszűrő nélküli cigarettájáról, a „Kossuthról” elnevezett díjat hagyományteremtő jelleggel, 14 évvel ezelőtt, 2007-ben alapította meg a Continental Dohányipari Zrt. vezetősége azzal a céllal, hogy ezáltal is elismerje a rendkívüli teljesítményt nyújtó munkatársait, kollégáit.
A korábbi években a díjátadót a vállalat székházában egy bál is kísérte, amely során a dolgozók a Continental tulajdonosaival együtt ünnepelhették a közösen elért sikereket. Az idei díjátadóra, a járványhelyzetre való tekintettel egy belső ünnepségen került sor december 20-án.
Az eseményen Füzi Csaba vezérigazgató adta át az oklevéllel és pénzjutalommal járó elismeréseket, amelyeket idén az a 17 munkatárs kapott, akik kiemelkedő munkájukkal, egyedülálló ötleteikkel és projektjeik sikeres megvalósításával járultak hozzá a társaság működéséhez és eredményeihez 2021-ben.
Ezúton is gratulálunk a díjazottaknak!