A 2022 novemberében sikeresen lezárt, közel 10 milliárd forint értékű beruházását követően folytatja növekedési terveinek megvalósítását a Continental Dohányipari Csoport. A január elején aláírt szerződés értelmében a hazai dohányipar meghatározó szereplője 8000 m2 ipari területtel gazdagodott, a társaság által birtokolt, több mint 130 éves múltra visszatekintő sátoraljaújhelyi dohánygyár közvetlen szomszédságában. A megvásárolt területet a bővülő előkészítési kapacitás következtében keletkező raktárkapacitási hiányok enyhítésére kívánja felhasználni a cégcsoport.

Az elmúlt évek során jelentős fejlődésen ment keresztül Magyarország egyetlen hazai tulajdonban lévő dohánygyára, a Continental Dohányipari Csoport által birtokolt sátoraljaújhelyi dohánygyár. Közel két éven át tartó munkálatokat követően ugyanis tavaly ősszel sikerrel zárult le azon, közel 10 milliárd forint értékű beruházás, amelynek keretében sor került egy háromszintes, modern előkészítési üzemcsarnok felépítésére, valamint a teljes gyártósor korszerűsítésére.

A bővüléssel párhuzamosan egyre inkább előtérbe került a raktárkapacitás növelésének szükségessége is, hogy a cégcsoport eredményesen és hatékonyan tudja kihasználni az új üzemcsarnok nyújtotta termelőképességi lehetőségeket. A dohánygyár szomszédságában található, 8000 m2-es ipari terület megvásárlása ezzel az elképzeléssel valósult meg.

A tranzakció nyomán a telken álló ipari épületek is a Continental Dohányipari Csoport birtokába kerültek. Az elavult épületek helyét az előzetes tervek szerint egy minden szempontból a modern kor elvárásainak megfelelő raktárépület veszi majd át, amely a legoptimálisabb helykihasználás céljából a szabályozás által megengedett maximális belmagassággal rendelkezik majd. A cégcsoport versenyképességének további növelése érdekében a belső berendezés korszerű raktártechnológiai eszközökön alapszik majd, amely robotizáció szempontjából is további előrelépést jelent a társaság számára. Az új épület terveinek előkészítése és az engedélyeztetés előre láthatóan már az idei év során megvalósulnak, míg a kivitelezési munkálatok a 2024-es év során kezdődhetnek meg.

A tavaly lezárt beruházás eredményeként a sátoraljaújhelyi gyár dohányvágat-előállítási kapacitása mintegy 25%-kal növekedett. Füzi Csaba, a Continental Dohányipari Zrt. vezérigazgatója úgy véli, hogy a 2023-as év legnagyobb kihívását ennek a kapacitásnak a maximális lekötése jelenti majd, ugyanakkor a nemzetközi piacon jelentős keresletet tapasztalnak, így a lehetőségek adottak. A megvásárolt telket ezen törekvés fontos pilléreként tartják számon, hiszen elengedhetetlen, hogy a termelési- és raktározási kapacitás kéz a kézben járjon.