Május 16-17-én immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a Tobacco Magazin a Tobacco Hungary-t, az ország egyik legnagyobb dohánypiaci konferenciáját, amelynek ezúttal is a balatonalmádi Hunguest Hotel BÁL Resort adott otthont. A rendezvényen a Continental Dohányipari Csoport ezúttal is saját standdal volt jelen, Füzi Csaba vezérigazgató pedig a magyarországi dohánykultúra megőrzésének fontosságáról tartott előadást.
A Tobacco Hungary konferencia immár nyolcadik alkalommal szolgált fontos találkozóhelyül a hazai dohányágazat szereplői számára, ahol a kiskereskedelmi szektort aktuálisan leginkább érintő témákat helyezték fókuszba. A kétnapos rendezvény során számos fontos kérdés került terítékre, többek között a dohánytermelés és -feldolgozás jövője, a szektor gazdasági kihívásai, a feketepiaci kihívások és a védekezés formái, az új generáció munkahelyi integrációja, valamint fenntarthatósági témák, így a kötelező palack visszavásárlási rendelet (DRS) hatása a trafikokra.
A konferencia második napján Füzi Csaba, a Continental Dohányipari Zrt. vezérigazgatója, a magyar dohánytermelés jelenlegi helyzetét és jövőbeli kilátásait tárgyalta „A magyar dohánytermelés helyzete 2024-ben” címmel tartott előadása részeként. Az előadásban különös hangsúlyt fektetett a több évszázados múltra visszatekintő magyar dohánykultúra megőrzésének fontosságára, kiemelve a termelési folyamatok hatékonyságának növelését, a fenntarthatósági törekvéseket és a piaci trendekre való gyors reagálás szükségességét. Az előadás során bemutatta a szektor előtt álló kihívásokat és a Continental Cégcsoport által nyújtott megoldási lehetőségeket.
A Continental Dohányipari Zrt. a konferencia alatt egy standdal is képviseltette magát, ahol a résztvevők közvetlenül ismerkedhettek meg a cég legújabb termékeivel és technológiai újításaival. A standnál a látogatók részletes tájékoztatást kaptak a Continental kínálatában szereplő dohánytermékekről, és lehetőségük nyílt szakértőinkkel konzultálni.