A Continental Dohányipari Zrt. kiállítóként vett részt azon az október 26—27. között megrendezett, World Tobacco Middle East nevű világkiállításon, amelyen közel két év után először találkoztak az ágazat legnagyobb piaci szereplői az Egyesült Arab Emírségek szívében, Dubajban. A Continental képviseletében Füzi Csaba vezérigazgató és Gosztonyi Tibor export igazgató vett részt a kétnapos kiállításon. A rendezvényen való részvétellel a Continental tovább erősíthette nemzetközi kapcsolatait.

A dubaji World Trade Centre-ben tartott kétnapos rendezvényre a jelenleg is fennálló járványhelyzet és korlátozások ellenére több mint 150 szakmabeli látogatott ki, ezzel is jelezvén azt, hogy az üzleti életben továbbra is kiemelten fontos a személyes találkozás és a közvetlen kapcsolatépítés. A részvétellel és a saját standdal a Continental célja elsősorban az volt, hogy tovább erősítse a prémium szivarka, cigaretta, a vízipipa, a dohány és az expandált dohányok értékesítését az egyébként pezsgő dohányáru-kereskedelemmel rendelkező régióban. Emellett a globális piac szakértőit felvonultató kiállítás arra is kiváló alkalmat biztosított, hogy a Continental képviselői találkozzanak és tárgyalásokat kezdeményezzenek a külföldi beszállítókkal.

A Continental Zrt. vezérigazgatója és a vállalat export igazgatója a világkiállítást követően elmondták, úgy vélik, a megbeszélések száma és tartalmassága sikeres volt a cég számára, hiszen ezek által tovább erősödött a társaság nemzetközi jelenléte. Hozzátették, reményeik szerint mindez várhatóan új üzletkötések formájában is realizálódni fog.

A WT Middle East kiállítását a WT Process és a Machinery eredetileg idén januárra tervezte, a Covid-19 okozta világjárvány miatt azonban a szervezők végül az utolsó negyedévre halasztották az eseményt.