Idén is megrendezte mértékadó dohány-kiskereskedelmi szakkiállítását és vásárát, a Tabak Expót a Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetsége (MDKSZ). Az egész napos esemény, amelynek ezúttal a HUNGEXPO Kongresszusi Központ adott otthont, nem csak a gyártókat, forgalmazókat és a trafikosokat kapcsolja össze, hanem a szakmai programok által a tudásmegosztás kiemelkedő platformjának is tekinthető. A Continental Dohányipari Csoport a Tabak Expo gyémánt fokozatú támogatójaként, a hagyományoknak megfelelően kiállítóként, saját standdal képviseltette magát.
A hazai dohány kiskereskedők legnagyobb találkozóján idén mintegy 1500 látogató és közel ötven kiállító vett részt. Amellett, hogy a gyártók és forgalmazók megismertethették legújabb termékeiket az érdeklődőkkel, a rendezvényt hangsúlyos szakmai program kísérte – a program fókuszában többek között a szabályozási környezet aktualitásai, a feketepiac elleni küzdelem, az ártalomcsökkentés témaköre, valamint a dohányipar munkáltatói kihívásai álltak.
Az előadók soraiban az iparág meghatározó szakértői jelentek meg, előadást tartott többek között Peter Schweinschwaller, az Európai Dohány Kiskereskedők Szövetségének elnöke, dr. Biró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnöke, Lengyel Antal, az MDKSZ elnöke, valamint dr. Esküdt Gábor, az SZTFH dohányügyi igazgatója.
A Continental Dohányipari Csoport, az elmúlt évek hagyományainak megfelelően ezúttal is a Tabak Expo kiállítói között volt, saját standdal és szakértői csapattal köszöntve az érdeklődőket. Az expo a termékek bemutatásán és a tudásmegosztáson túl, a kiskereskedők igényeinek mélyebb megismerésére és üzleti kapcsolatok kialakítására és ápolására is lehetőséget biztosított társaságunk delegációja számára.