A hazai dohányipar meghatározó szereplője, a Continental Dohányipari Csoport újabb mérföldkövéhez érkezett: ünnepélyes keretek között adták át a társaság új, 1 200 négyzetméteres raktárcsarnokát a sátoraljaújhelyi Pataki úti iparterületen. Ez az ingatlanfejlesztés az első olyan beruházás, amely kilépett a Continental történelmi, 134 éves gyártelepének területéről. A kizárólag saját forrásból, 463 millió forint értékben megvalósított beruházás része annak a nagyszabású fejlesztési programnak, amely a vállalat logisztikai és termelési kapacitásainak bővítését célozza. Az alig hat hónap alatt megvalósított új csarnok már használatba vehető, és 2025 februárjától termelői munkát is ellát majd.
Az új raktárcsarnok a Continental Dohányipari Csoport 16,5 milliárd forint összértékű beruházási programjának részeként készült el, amely a gyártási kapacitás bővítését, a raktározási folyamatok modernizálását és az energetikai korszerűsítést célozza. Ez az első olyan raktárépület, amely nem a vállalat történelmi gyártelepén, hanem azon kívül valósult meg, egyaránt hozzájárulva a térség gazdasági fejlődéshez és a Continental versenyképességének növeléséhez. Az új létesítmény a társaság hosszú távú fejlesztési programjának fontos eleme, amelynek célja a gyártási és logisztikai kapacitások bővítése, valamint az ellátási lánc hatékonyságának növelése.
A kéthajós csarnok összesen 1 200 négyzetméteres alapterületet foglal magában, és modern szociális, valamint irodai blokkokkal is kiegészült, ezzel biztosítva a dolgozók kényelmét és a hatékony működést. A beruházás kevesebb mint hat hónap alatt valósult meg, a tervezést a Virtuál Építész Stúdió, a kivitelezést pedig a Rex Bau Kft. végezte. Az építkezés a legmodernebb technológiai megoldások alkalmazásával valósult meg, amely hozzájárult a projekt gyors és pontos kivitelezéséhez.
Az ünnepélyes átadáson Szamosvölgyi Péter, Sátoraljaújhely polgármestere, Dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő és Füzi Csaba, a sátoraljaújhelyi dohánygyárat tulajdonló Continental Dohányipari Zrt. vezérigazgatója értékelték a beruházás pozitív hatását, majd ifj. Sánta Jánossal, a Continental Dohányipari Csoport tulajdonosával közösen, szalagátvágással nyitották meg hivatalosan az új létesítményt.
A csarnok minden szükséges engedélyt megkapott a használatbavételhez, és 2025 februárjától már termelési tevékenységet is ellát majd, tovább növelve a Continental termelési kapacitását. A beruházás nemcsak a vállalat működését teszi hatékonyabbá, hanem új munkahelyek teremtésével hozzájárul Sátoraljaújhely gazdaságának erősítéséhez is. Az ellátási lánc hatékonyságának javítása mellett a projekt a helyi közösség számára is értékteremtő szerepet vállal, hosszú távon biztosítva a vállalat stabil működését és fenntartható fejlődését.
Füzi Csaba, a Continental Dohányipart Zrt. vezérigazgatója az átadás kapcsán hangsúlyozta, hogy az új raktárcsarnok megépítése újabb mérföldkő a Continental Dohányipari Csoport számára. Egyrészt bővíti a vállalat raktározási kapacitásait, amely elengedhetetlen a folyamatosan növekvő termelés kiszolgálásához, másrészt lehetővé teszi, hogy hatékonyabbá és fenntarthatóbbá tegye logisztikai folyamataikat. A Continental büszke rá, hogy ezt a beruházást teljes egészében saját erőből tudta megvalósítani, hozzájárulva ezzel a vállalat és a régió gazdasági fejlődéséhez.