Kiosztotta a Continental Dohányipari Csoport az immár hagyománynak tekinthető, ezúttal gyermekenként bruttó 90 ezer forint értékű iskolakezdési támogatását a dolgozói körében: a kezdeményezés keretében Sátoraljaújhely egyik legnagyobb munkaadója idén 173 gyermek iskolakezdéséhez járult hozzá, összesen mintegy bruttó 15 millió forint értékben.
A családok fontos szerepet töltenek be a több mint 130 éves sátoraljaújhelyi dohánygyárat tulajdonló Continental Dohányipari Csoport életében: amellett, hogy a Continental maga is egy családi vállalat, a dohánygyárban arra is látható példa, amikor egy család több generációja is egymás mellett dolgozik. A társaság ebből adódóan kiemelt figyelmet fordít a családok segítésére, amelynek az iskolakezdési támogatás évtizedek óta fontos eleme.
A kezdeményezés keretében idén összesen mintegy 15,4 millió forint értékben támogatta a gyermekes dolgozókat a társaság. A hozzájárulás gyermekenként bruttó 90 ezer forintot tesz ki, amelyet idén 173 gyermek után osztott ki a Continental. A támogatásra minden olyan, határozatlan idejű-, vagy legalább 1 éves, megszakítások nélküli, határozott idejű munkaviszonnyal rendelkező dolgozó jogosult, akinek gyermeke diákkorú. Utóbbi tényt a 16. életévüket betöltött gyermekek esetén a tanulói jogviszony igazolásával vagy iskolalátogatási igazolással bizonyíthatták a munkavállalók. A támogatást gyermekenként folyósította a társaság, tehát a többgyermekes családok többszörösen jogosultak a bruttó 90 ezer forintra.
Füzi Csaba, a sátoraljaújhelyi dohánygyárat birtokló Continental Dohányipar Zrt. vezérigazgatója elmondta, az iskolakezdés minden család életében jelentős költségvonzattal jár, amely az elmúlt években tovább nőtt. Hozzátette, a régió egyik legnagyobb munkaadójaként a társaság felelősségének érzi, hogy mankót nyújtson ebben az időszakban, amelyre az iskolakezdési támogatás egy évek óta bevált formula. Emellett kifejezte abbéli reményét, miszerint ezzel idén is sikerült levenni a terhek egy részét a szülők válláról.