Összesen bruttó 214 millió forint értékben osztott szét jutalmat munkavállalói körében Sátoraljaújhely egyik legnagyobb munkaadója, a több mint 500 munkavállalót foglalkoztató Continental Dohányipari Zrt., hagyományos teljesítményértékelési folyamata eredményeként. A sátoraljaújhelyi dohánygyárat tulajdonló társaság emellett végrehajtotta az éves bérfejlesztését is, amelynek nyomán a dolgozók munkabére 17 százalékkal, a cafeteria keretösszege 10 százalékkal növekedett.
A hazai dohányipar meghatározó szereplője, a Continental Dohányipari Csoport immár 15 éve alkalmaz teljesítménymenedzsment-rendszert (TMR) sátoraljaújhelyi dohánygyárában. A TMR az objektivitás elvét szem előtt tartva került kialakításra, a rendszerbe a vállalati célok mellett az egyes területek céljait és az egyéni célokat is beépítette a társaság, valamint a kompetencia is hangsúlyosan megjelenik az értékelés során.
A társaság az idei teljesítmény-értékeléseket követően összesen mintegy bruttó 214 millió forint értékben osztott ki jutalmat 420, a dohánygyárban és az expandáló üzemekben dolgozó munkavállalói körében, amely az egyhavi juttatásuk mintegy 120 százalékának felel meg átlagosan. Az összeget a tavalyi év végén folyósított karácsonyi bónuszon felül kapta meg minden munkatárs.
A Continental Dohányipari Zrt. egyúttal, a szintén évente megjelenő gyakorlatának megfelelően bérfejlesztést is végrehajtott, amelynek eredményeként a dolgozók alapbére 17 százalékkal, a felhasználható cafeteria keretösszege 10 százalékkal növekedett. Míg előbbi március 1-től, utóbbi év elejétől lépett életbe. A bérfejlesztés részleteit az Üzemi Tanáccsal, valamint a munkavállalók szakszervezetével egyetértésben dolgozta ki a társaság.
Füzi Csaba, a vállalat vezérigazgatója szerint az idei évben több mérföldkövön is túl van a társaság, amelyek a tevékenység más-más aspektusait fedik le: míg az ipari terület megvásárlása a raktárkapacitás bővítését szolgálta, a dohányfelvásárlási-alapár növelése pedig a hazai dohánytermesztés helyzetén hivatott segíteni, a TMR és a bérfejlesztés a munkavállalóik szempontjából elengedhetetlen. Füzi Csaba emellett fontosnak tartja, hogy egy a jelenlegihez hasonló, bizonytalan gazdasági helyzetben a megszokottnál is erőteljesebben álljanak dolgozóik mellett.